A műemléki topográfiai kutatás és inventarizáció Európában olyan törvényi háttérrel rendelkező, alapvetően állami költségvetésből finanszírozott folyamatos és intézményes alapkutatási tevékenység amely, egy adott ország területén található valamennyi, a mindenkori (és egyre komplexebbé váló) (mű)emlék fogalom körébe sorolható tárgy teljes körű tudományos dokumentációján és helyszíni vizsgálatán alapuló helyrajzi (közigazgatási egységenkénti) rendszerben történő, egységes szemléletű történeti és funkcionális értelmező leírására és közzétételére irányul. A topográfiai kutatás tehát alapvetően történeti és társadalomtudományi alapkutatás, amely azonban ma már a tárgykörébe tartozó kertépítészet és kulturtáj összefüggései révén érintkezik az ökológiai diszciplínákkal is.
A műemléki topográfiának másfélszáz éves európai története során a topográfiákat hasznosító tudományos és műemlékvédelmi szakmai igények változásai és a megvalósítás gyakorlati szempontjai alapján több kutatási műfaji változata és kiadványtípusa alakult ki. Leegyszerűsítve: a 19. század utolsó harmadában Németországban módszertanilag kikristályosodott rendkívül időigényes nagytopográfiák (Großinventar) és ezek továbbfejlesztett 20. századi változatai, és a nagyobb területek emlékanyaga lényegesen rövidebb idő alatt történő számbavételének igényével kidolgozott szerkezetű kistopográfiák (Kurzinventar Németországban, DEHIO Németországban, Ausztriában és újabban Lengyelországban stb.)
A topográfiai munkálatokban érdekelt diszciplinák és szakterületek
Az érintett főbb tudományszakok ill. szakterületek a művészettörténet mellett: a régészet, település- és várostörténet, társadalomtörténet, urbanisztika, építészettörténet, a kertépítészettel és a (kultur)tájjal kapcsolatos egyebek közt történeti és földrajzi, szakterületek, néprajz, népi építészet történet, ipartörténet, cégtörténet, kartográfia stb.
A műemléki topográfia hasznosítói
Az örökségvédelem intézményein kívül ilyenek pl. a környezet-, természet- és tájvédelem várostervezés (már ahol van ilyen), a település- és vidékfejlesztés, rendezési tervek, ingatlangazdálkodás (pl. kastélyok kúriák esetében), közművelődés, oktatásügy, idegenforgalom különböző szakterületei stb.
(Megjegyzendő, hogy intézményes és folyamatos topográfiai kutatási és publikációs tevékenység nélkül a szóba jövő szakmák közötti szerves együttműködés – legalább is az örökségvédelem és gondozás vonatkozásában - nem képzelhető el. Ennek hiányában a komplex programokat megkövetelő európai uniós forrásokhoz való hozzájutás az örökségvédelem fontos stratégiai területein illuzórikussá válik.)
Műemléki topográfiák Európában
A műemlékekre vonatkozó ismeretek rendszerezett összegyűjtésének igénye intézményes keretekben a napóleoni államrend és adminisztráció kiépülése kapcsán indult meg. Mai, a német nyelvterületen elterjedt és a kelet-közép európai régióban mintának tekintett módszerei és alapvető kiadvány típusai a 19. század utolsó harmadában, majd az azt követő századforduló első évtizedében már kialakultak. A második világháború utáni korszakban egyre komplexebbé váló műemlékfogalom kapcsán az 1970-es évektől az inventarizáció formáiban is lényeges tartalmi gazdagodásnak és műfaji differenciálódásnak lehetünk tanúi. Mind módszertani mind pedig elméleti szempontból jelentős újítást jelentett az André Malraux által ebben az időben „Inventaire général” néven megindított és azóta is megszakítás nélkül működő hatalmas inventarizációs vállalkozás, amely négymillió objektum feldolgozását tűzte ki célul Franciaország területén.
A számoknál maradva: Németországban kb. 850 nagytopográfiai (Großinventar) kötet jelent meg 1880. óta, az utóbbi évtizedekben évi átlagban 6-8. kötet. Bajorországban 110 ezer műemlék és 600 műemléki együttes szerepel a feldolgozásokban. (Ez objektumban lényegesen magasabb szám!) Hollandiában 1975-2000. között csak az 1850-1940-ig terjedő időszakra vonatkozóan 160 ezer épület topográfiai leírását készítették el és ennek alapján 160 műemléki együttes határait jelölték ki, de hasonló adatokat idézhetnénk számos más országból is. Az inventarizáció ügye, mint az építészeti örökségvédelem és örökség gondozás egyik alapvető előfeltétele az Európa Tanács és más nemzetközi szervezetek fórumain is rendszeresen megjelenik.
A Németországban az 1870-es évektől kezdve nagy lenülettel megindult műemléki topográfiai kutatási és publikációs tevékenység eredményei már a századfordulóra megmutatták az addig kizárólagosan művelt nagytopográfiák szakmai erényei mellett azok hiányosságait is. 1900. körüli évekre megjelent száz kötetnyi német topográfia már alig áttekinthető információhalmazt jelentett. A topográfiai kutatásba később bekapcsolódott országok pedig azzal szembesültek, hogy a nagytopográfia szakmai maximalizmusa az adott oszág műemléki értékeinek számbavételét beláthatatlan időbeli távolságra tolja ki illuzórikussá téve az emlékanyag átfogó és regionális értékelését csakúgy, mint az ezzel is összefüggő műemléki értékvédelmi célok elérését.
Az idők folyamán felmerült egyik nehézség tehát a túl nagy mennyiségű produkcióból, a másik később felmerült pedig a munkák igényességéből és persze folyton növekvő pénzigényéből is fakadó lassúságából adódott.
Az alapcélok máig érvényes változatlansága mellett ezek a körülmények vezettek a topográfia egyre differenciáltabb műfaji válozatainak megjelenéséhez. A kezdeményező szerep ebben Georg Dehio strassbourgi művészettörténész professzoré, aki 1899-ben az addig felmerült inventarizációs problémákra reflektálva a következőképpen fogalmazta meg a javaslatát: „A műemléki statisztikának vannak olyan feladatai, amelyeket a hivatalos inventáriumok nem oldanak meg. Ezért szükségünk van egy, a gyorsabb tájékozódást biztosító eszközre. Ezért egy olyan kézikönyv előállítását javasolom, amely a céljának megfelelően kisebb méretű, könnyen hordozható, szerkezetét tekintve olyan jól áttekinthető, amennyire csak lehetséges, az íróasztalon és utazás közben egyaránt kényelmesen használható. A következmény: viszonylag korlátozott anyagfelhasználás, feszes kifejezésmód.“ Dehio javaslatának eredményeképpen 1905-től napjainkig ebben a léptékben Németország teljes területét négyszer dolgozták fel, első alkalommal maga Dehio 7, majd alkalmanként több mint 20 kötetben és a munka ma is folyik évente több kötet publikálásával. A módszert és a márkanevet („DEHIO”) a két világháború között Ausztriában is átvették hasonló eredményekkel, 1990. után Sziléziában is ezzel a módszerrel és márkanéven mérik fel és publikálják az ottani műemléki örökség inventáriumait. Ezt vette mintául a Nicolaus Pevsner által a második világháború után megindított Buildings of England mára már 50 kötetet meghaladó és évente 4-5 kötettel gyarapodó sorozata.
A fentiekben jelzésszerűen érzékeltetett rendkívül kiterjedt és intenzív tevékenység képezi a hátterét és az alapját annak a filozófiai és elméleti alapoktól a praktikus kérdéseken keresztül az oktatásügyig és a kultúrpolitikáig terjedő, mára már könyvtárnyi irodalmat maga mögött tudó szakmai diskurzusnak, amely a nyugat-európai országok többségében az örökségvédelem és –gondozás ügyét a társadalmi nyilvánosság megfelelő színterein hatékonyan napirenden tartja.
A középtopográfiában feldolgozandó objektum-típusok
1. Városok és települések, építészeti és táji együttesek, településrészek, utcák és terek különféle tartozékaikkal.
2. Városi erődítések (falak, tornyok, kapuk és egyéb védelmi épületek).
3. Szakrális épületek: kolostorok melléképületekkel és kertekkel, templomok és kápolnák.
4. Plébániák, paplakok.
5. Várak (várromok), kastélyok melléképületekkel és kertekkel/parkokkal, városi paloták.
6. Középületek: kormányzati és igazgatási épületek (tanácsháza, megyeháza, bíróságok stb.), iskolák, színház- és hangversenytermek, múzeumok, vasútállomások, kórházak, kaszárnyák, sportlétesítmények, fürdők, bevásárló csarnokok stb..
7. Egyéb profán épületek: lakóházak, lakótelepek, bérházak, áruházak, üzletházak, irodaépületek, szállodák, szanatóriumok, fogadók, villák. Gazdagparaszti lakóházak, parasztházak gazdasági épületekkel, malmok stb.
8. Technika-történeti emlékek: ipari épületek és együttesek ill. teljes ipartelepek, erőművek, bányászati emlékek, kohók, közlekedési építmények, úgy mint hidak, viaduktok, alagutak, vasúti épületek és együtteseik.
9. Szakrális és profán utcai ill. szabadtéri (kis) emlékek: kutak, emlékművek, köztéri szobrok, emlékoszlopok, háborús emlékművek, kálváriák, kálváriakápolnák, út menti keresztek, képoszlopok, határkövek stb..
10. Temetők, parkok, a hozzájuk tartozó épületekkel.
11. Őskori, antik vagy későbbi romok, amennyiben láthatóak ill. közvetlenül hozzáférhetőek.
Épületrészek esetében:
12. Az épület külsők falhoz kötött tartozékai.
13. A szakrális épületek és a monumentális magán- és középületek helyhez kötött belső tartozékai (kolostorépületek és plébániák esetében is). Egyéb világi épületeknél, csak a nyilvános terek esetében, ill. amennyiben azok egyébként közismertek (pl. publikációkból).
14. Ingóságok, berendezések, felszerelések
a. szakrális épületeknél: az épülethez funkcionálisan kapcsolódó és a nyilvánosság számára hozzáférhető tárgyak szisztematikusan leírandók,
b. minden egyéb esetben csak akkor, ha azok az adott épülettel történetileg jelentős összefüggésben állnak.
